2011. november 7., hétfő

Ecetes sült paprika


Sült paprikát sokféle paprikából lehet készíteni: kaliforniaiból, pritaminból, kápiából, a lényeg, hogy szép színe legyen! Én most kápiából csináltam, sajnos azonban elég vékonyka kis húsa volt, úgyhogy nem is lett belőle sok.:( (Aki több üveggel szeretne elrakni, jól sokszorozza meg a hozzávalók mennyiségét.) Megsütni is többféleképpen lehet: a gázrózsán lángon, grillsütőn (már akkor rá lehet dobni, mikor még a láng is ég), de lehet sütőben is sütni. Én most így tettem, néhány perc múlva pedig fenséges illatok terjengtek a lakásban! Lehet készíteni belőle salátát, lehet grillezett húsokhoz adni, szendvicsekbe rejteni, spagetti szószt, vagy akár tonhalas tésztát feldobni vele, illetve klasszikusan: fetasajtot körbetekerni vele vendégváró falatoknak. Kamrapolcunkon is eláll, de ajándéknak is tökéletes lehet, nem kell sokat bíbelődni vele.





fél kg kápia paprika
1dl étolaj
1/2 dl almaecet
3-4 gerezd fokhagyma

A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra. A paprikákat megmossuk, megtöröljük, majd betoljuk a forró sütőbe, és addig sütjük, míg fekete lesz a héja. (kb 1 óra) A paprikákat a sütőből kivéve egy zacskóba, vagy műanyag tálba rakjuk, jól lezárjuk. Úgy 15 perc múlva már lehúzható szépen a héjuk. Addig összekeverjük az öntet hozzávalóit, 1 rész olajhoz 1/2 rész almaecetet adunk. A paprikákat és a fokhagymákat üvegbe rakjuk, és ráöntjük az olajos keveréket. Az ízesítését személyre szabhatjuk, én most fokhagymával raktam el, de aki a csípőset szereti, chilipaprikát is tehet mellé, előtte kimagozva.  






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése